Különleges gyógymódok az egészségért

Medicus curat, natura sanat-Az orvos kezel a temészet gyógyít

Tiens  „TÜSI” – szervezet harmonizáló készülék
 
 
 
 A 21. század az egészség évszázada. Mindannyiunk alapvető célja, hogy
egészséges
legyen.
Korunkat
a
társadalmi
változások
és
a
 
rohamos
fejlődés
jellemzi,
ennek
megfelelően az emberek igényei is megváltoztak: már nemcsak a betegségek
elkerülésére vagy megszüntetésére törekednek, hanem arra is, hogy közérzetük
jobb legyen, szervezetük minél jobban működjön, testileg és lelkileg egyaránt
jobban érezzék magukat, azért hogy a változásokhoz alkalmazkodni tudjanak.
 
A tudósok szerint egy ember élettartama 125 év és 175 év között kellene,
hogy legyen. Ez a manapság átlagosan megélt kor kétszerese. Az emberek
99% - a különböző betegségek következtében nem ér el ilyen magas kort. A
kutatók szerint viszont nem természetes módon halnak meg, hanem a helytelen
életmódjuk következtében saját magukat ölik meg.
 
A korai elhalálozások öt fő oka: az emberek 15% - a örökletes betegségekben
hal meg, 10% gazdasági okok miatt, 8% orvosi kezelés vagy beavatkozás
következtében, 7% baleset vagy katasztrófa következtében, és 60 % helytelen
életmód következtében. Láthatjuk tehát, hogy a helytelen életmód miatt halnak
meg a legtöbben, tehát tulajdinképpen amiatt, amelyet az emberek saját
maguknak okoznak. Ezért az egészségmegőrzésre vonatkozó kutatások
rendkívül fontosak és ezt a társadalom  99% -a gondolja így.
 
Egy egészségügyi lexikon szerint az egészség megőrzéséhez a következő dolgok
szükségesek: elegendő alvás, stressz mentes életmód, rendszeres testmozgás,
valamint kiegyensúlyozott táplálkozás. Én magam még a zöld környezetet is ide
sorolnám.
 
Gazdaságunk rohamos tempót diktál, a mezőgazdaság, a vegyipar, az
élelmiszeripar fejlődése és a fejlett közlekedés határtalan lehetőségeket
kínál ugyan, szervezetünk viszont nem tud mindezekhez kellően
alkalmazkodni.
 
Mindezek civilizációs ártalmakhoz vezetnek, amelyeket különböző gyógyszeres
kezelésekkel próbálnak megoldani. Ilyen betegségek a magas vérnyomás,
székrekedés, cukorbetegség, agyvérzés, reuma, izületi gyulladás és a tüdő
megbetegedései.
 
Az emberek 75% - a ezen betegségek valamelyikének már a kezdeti fázisában
van, 15 % már megbetegedett, és csupán 5 % mondható egészségesnek.
 
 
 
A nyugati emberek szerint a keletiek több figyelmet szentelnek az
egészségüknek, és a gyógyítás terén is sokat lehet tanulni tőlük.
A politikusok szerint is kiemelkedően fontos az egészség védelme érdekében a
kutatás és a fejlesztés. Az orvosi kezeléseket lépésről-lépésre fejleszteni kell.
Ehhez elegendő támogatás szükséges, amely a színvonalas vizsgálatokat és
kezeléseket biztosítja. A 21.század az egészség évszázada, és az emberek
egyre inkább gyógyszeres kezeléseken kívüli megoldást keresnek.
 
A modern orvostudomány egyik kiemelkedő alakja, Ke Labi úr szerint az
orvosok a gyógyszerek mellett csakis megfelelő eszközök megléte esetén tudnak
hatékonyan gyógyítani. Ezért ha nem állnak rendelkezésre megfelelő eszközök,
akkor hiába a gyógyszer és a szakértelem, az orvosok is tehetetlenül állnak a
problémák előtt.
 
A legjobb orvosok tulajdonképpen mi magunk vagyunk, a legjobb
gyógyszer pedig az idő és a rendelkezésre álló gyógyászati eszközök. Nagyon
fontos, hogy vigyázzunk az egészségünkre, ezáltal megelőzhetjük a különböző
betegségek kialakulását. A szakértők is a megelőzés fontosságára helyezik a
hangsúlyt.
 
Ezért van szükség az állandó kutatásokra és fejlesztésekre, mert csak így tudjuk
megakadályozni a betegségek kialakulását és az idő előtti elhalálozást.
 
A súlyos betegségek közül világszerte az agyvérzés a leggyakoribb,
amelynek fő okozója a magas vérnyomás.
 
Ezért most szeretném bemutatni Önöknek a Tiens vérnyomáscsökkentő vagy
más néven harmonizáló készüléket. Ez egy hivatalos sorszámmal ellátott
gyógyászati eszköz Kínában.
 
Az első olyan készülék a világon, amely az emberi szervezet
bioelektromosságát felhasználva gyógyítja a magas vérnyomást és még
több,  mint tízféle betegséget Kínában.
 
Pekingben, Shanghaiban, Guangzhou, Liaoning, Jilin és Hebei tartományokban,
valamint Oroszországban, Franciaországban és Japánban is elismerték a
hatékonyságát a kísérletek elvégzése után. A Kínai Orvostudományi Kutató
Intézet is bizonyítja, hogy gyógyszeres kezelések nélkül szünteti meg a magas
vérnyomást.  
 
Orvosprofesszorok, szakemberek, a Kínai Egészségügyi Minisztérium és a Kínai
Magas Vérnyomás Egyesület elnöke, Ji Li úr is elismerően vélekedik a
készülékről.
 
Az európai újságok „keleti csodának” nevezik. A Japánban megjelent  „
Magas vérnyomás nagyszótára „ c. könyvben pedig „ritka kincsként”
említik.
 
1996 óta Amerikában, Franciaországban, Svédországban és Szingapúrban
rendezett nemzetközi kiállításokon nyolcszor nyerte el az első díjat.
A készüléket a kínai Gao Jiasun úr fejlesztette ki. Ő fedezte fel, hogy a magas
vérnyomás hatékonyan kezelhető az emberi szervezet bioelektromossága által.
 
Az emberi test elektromosságára vonatkozóan már 25 évvel ezelőtt is végeztek
kutatásokat Oroszországban, Amerikában, Franciaországban és Svédországban,
amelyek eredményei a kínai kutatásokkal szinte megegyeznek. Egy orosz
professzor írt is erről egy tanulmányt, viszont nem fejlesztett ki készüléket.
Egy svéd professzor is végzett kutatásokat a VIC elvre vonatkozóan. Arra a
következtetésre jutott, hogy az emberi szervezet, a test, zárt áramkör-szerűen
funkcionál, és az elektromosság harmóniájának megbomlása különböző
betegségek kialakulásához vezet. Ő szintén nem fejlesztett ki egy ilyen
készüléket sem.
 
A kínai tudósok közül Gao Jiasun úr az emberi test elektromosságának elvére, a
yin-yang elméletre, az energiacsatornákra vonatkozó kutatásokra, a modern kori
orvostudományra és a reflexológiára együttesen támaszkodva fejlesztette ki ezt a
készüléket, hogy a modern kori civilizációs betegségekre megoldást nyújtson.
 
A tudományos kutatások alapján ezt a készüléket tágabb fogalommal kell
illetnünk, mert tulajdonképpen elektromosságot harmonizáló készülék, de mivel
legszembetűnőbb funkciója az, hogy a vérnyomást 3-5 perc alatt képes
lecsökkenteni, ezért hívjuk elsősorban vérnyomáscsökkentő gépnek.
 
Egy VIC chip található meg
benne, amely a test elektromosságának pozitív és negatív töltéseit hozza
egyensúlyba.
Mindennapi életünk során a szennyezett levegő, az autók által kibocsátott
kipufogó gázok, a stressz, a hőmérsékleti változásokhoz való alkalmazkodás, a
mobiltelefon, a számítógép, a mikrohullámú sütő használata mind-mind negatív
töltésű észecskéket von el a szervezetünktől. Ezáltal felborul az elektromosság
egyensúlya és betegségek alakulnak ki.
 
Hogy ezt elkerüljük, a készülékbe épített VIC chip a fent említett okok miatt
keletkezett túl sok pozitív töltésű részecskét átalakítja negatívvá.
Ez a chip egyébként ahhoz hasonló, mint ami a mobiltelefonokban is van, csak
bonyolultabb, fejlettebb technológiájú.
 
 
 
Bonyolult rendszerén keresztül tehát a túl sok pozitív töltésű részecskét
negatívvá alakítja, amelyeket előzőleg folyamatosan elveszítettünk. Az
átalakítás után pedig a negatív töltésű részecskéket továbbítja a szervezetnek.
Mindezeket a fizika törvényei alapján, a szervezet saját bioelektromosságát
felhasználva végzi.
 
A kutatók szerint egész életünket az elektromosság határozza meg. Akár a
villamos angolnát, vagy a ráját is említhetjük példaként, - ezek az állatok
elektromosság nélkül elpusztulnának. Ez az emberekkel is ugyanígy van. A
kórházakban a szív (EKG) vagy az agy (EEG) vizsgálatánál is azt nézik,
hogy mennyi a feszültség a szervekben, hogy az elektromosság egyensúlya
stabil-e. Amennyiben nem, akkor különböző betegségek lépnek fel, szervi
elváltozások alakulnak ki. Például daganatok vagy sorvadás.
 
Ez a készülék helyreállítja az elektromosság egyensúlyát azáltal, hogy megfelelő
mennyiségű negatív töltést juttat a szervezethez.
 
A harmónia testileg és lelkileg egyaránt fontos. Az ideges, furcsa viselkedésű
embereknél látható, hogy felborult bennük a mentális egyensúly, tehát nincsenek
egészséges állapotban. Izmainknak, belső szerveinknek is elektromos
egyensúlyban kell lenniük, hogy megfelelően tudjanak működni. Ha látunk
valakit, akinek nem nyugodt és egyenletes a járása, az már egyensúly-
veszteségre utal. Egyre több ember visel szemüveget, vagy szemműtétre szorul,
hogy jó legyen a látása, ez is a harmónia elvesztését jelzi.
 
A test energiacsatornáinak is feltétlenül harmonikusan kell működniük,
különben komoly betegségek alakulhatnak ki. Ezeket az akupunktúrás pontok
jelzik. A harmónia fontossága a véráramlásra is vonatkozik.
 
A gyomor és a lép harmonikus működése is elengedhetetlenül fontos. Ideális
esetben a gyomorból lefelé, a lépből pedig felfelé áramlik az energia, ellenkező
esetben hasmenés, vagy rosszullét léphet fel.
 
Ugyanígy szellemileg is kiegyensúlyozottnak kell lennünk. Kellemetlen
tünetekhez vezethet, ha például valaki hosszú ideig nem piheni ki magát, mert
elveszti a harmóniáját és rossz lesz a közérzete. Ha öt napig nem alszunk, az
ájuláshoz is vezethet, amely a harmónia elvesztésének már egy szélsőséges
esete.
 
Az összes közül talán a leglényegesebb az öt legfontosabb belső szervünk
harmóniája, azaz a máj, szív, lép, tüdő és a vese megfelelő működése, mivel
ezek biztosítják a teljes szervezet harmóniáját.
 
Az emberi szervezet és a belső szervek harmonikus működését az öt elem
segítségével írhatjuk le. Az elemek a következők: fa, tűz, föld, fém, víz. Ezek
mind egy-egy belső szervnek felelnek meg. A fa a szívnek, a tűz a májnak, a
föld a lépnek, a fém a tüdőnek, a víz pedig a vesének felel meg. Az elemek
energia formájában áramlanak a belső szervekhez a hozzájuk tartozó
csatornákon keresztül.
 
A fa a tűz felé áramlik, elég, ezután a föld következik, mert a fa hamuvá lesz,
utána a fém, mivel azokat a földben találhatjuk meg, ha a fém folyékonnyá
válik, víz lesz belőle, majd ismét fa, mert a fa növekedését a víz segíti elő, a fa
elem után pedig ismét tűz és így tovább. Az elemek tehát az energia áramlását,
az energia körforgását írják le.
 
Például a cukorbetegségben szenvedő embereknél ez a folyamat túl gyorsan
megy végbe. Ha a fa után egyből a föld elemhez kerül az energia, majd a fém
kimaradásával a vízhez, akkor ezáltal felborul az egyensúly, amely sajnos
mindenképpen betegségek kialakulásához vezet.
 
Az egészséges és a kóros folyamatok állomásait és következményeit a kínai
hagyomány mind egy-egy fantázianévvel illeti.
 
A szervezet egyensúlyához és a szervek harmonikus működéséhez
elengedhetetlen, hogy minden szervhez a megfelelő energiaminőség
áramoljon. Tulajdonképpen egész életünket ez határozza meg. Ha ez nem
így történik, egészségünket hatalmas károk érik.
 
A harmóniát a legteljesebben a kínai hagyomány yin-yang elmélete fejezi ki. A
yin és a yang az ég és a föld útja, átszövi a dolgokat, és a változásokat, a
születést és a halált is ennek a két minőségnek az aránya és harmóniája  
határozza meg. Bár a yin-yang elmélet és az elektromosságról szóló törvény
különböző
történelmi
korban
született,
mégis
mindkettő
csodálatos
magyarázatot ad az élet és az egészség működési elvére.
 
 
A yin-yang elvhez hasonlóan, ha a szervezet elektromossága, feszültsége
egyensúlyi állapotban van, akkor az energiacsatornák is megfelelően működnek.
 
De most nézzük, mik is az energiacsatornák! Az energiacsatornák
tulajdonképpen az energia útját jelentik a szervezeten belül. Fent és lent, kívül,
belül, balról, jobbra minden egyes testrészünket összetartják, a belső szerveinket
és végtagjainkat egyaránt. Az élethossz, a halál, a betegségek kialakulása és a
szervek aktuális állapota, tehát tulajdonképpen minden az energiacsatornák
működésétől függ.
 
Ezért a kínai orvosprofesszorok úgy tartják, amelyik orvos nem ért az
energiacsatornák működéséhez, az nem képes gyógyítani sem.
 
Az akupunktúrát, az akupresszúrát és a masszázst is az energiacsatornák
működési elve alapján dolgozták ki. Ezek alkalmazásával csodálatos
eredményeket érhetünk el a gyógyításban.
 
Bármiféle megbetegedésnél, vagy ha egy testrészünk fáj, a megfelelő
akupunktúrás ponton kell a kezelést alkalmazni, amely fejen, szemkörnyéken,
lábon, a test bármely részén lehet, mert mindegyik testrészünk a test egy kisebb
lenyomatát mutatja. Fogfájásnál például a kézen lévő pontot kezelik,
nőgyógyászati problémák, alhasi görcsök fellépésekor szintén a megfelelő
pontot stimulálják, amelynek köszönhetően megszűnik a fájdalom. Ezek a
kezelések tehát mind az energiacsatornák harmonizálása által történnek.
 
Ez a készülék is képes ezt a harmóniát létrehozni, azáltal, hogy helyreállítja
a test elektromosságának az egyensúlyát.  
 
Három olyan ország van a világon, ahol az emberek kiemelkedően magas kort
érnek meg: Oroszország, Pakisztán és Equador. Ezeken a helyeken mindenki
megéri a 80 év feletti kort. Ennek az az oka, hogy ezeken a területeken több
negatív töltésű részecske található, mint máshol.
 
Németországban egy híres professzor a következő kísérletet végezte el: a
kísérlet alanyainak egyik felét pozitív töltésű helyre vitte, a többi embert pedig
olyan területre, ahol a negatív részecskék voltak nagyobb arányban. A
különbség óriási volt a két csoport egészségügyi állapota között, testileg és
szellemileg egyaránt. Azok, akik nem jutottak elég negatív töltéshez,
megbetegedtek és mindvégig rossz közérzetre panaszkodtak.
 
Akiknek a szervezetébe viszont elegendő negatív töltésű részecske került, azok
nyugodtan aludtak, anyagcseréjük és a pulzusuk megfelelő volt, ATP szintjük
nőtt, a vérnyomásuk lecsökkent, javult az ereik állapota, és a légzésük is
nyugodtabbá vált. Ezenkívül nőtt a szervezetük kalcium- és globulintartalma, a
kálium csökkent, fehérvérsejt számuk is emelkedett, a vizelet kiválasztásuk
normalizálódott, valamint szellemileg is frissnek érezték magukat.
 
Tehát higgyék el, ezek a részecskék szabad szemmel nem láthatóak, mégis jelen
vannak a test minden sejtjében, akár az áram a világító lámpában.
 
Tehát ha veszítünk a negatív töltésű részecskékből, azokat feltétlenül pótolnunk
kell.
 
Ha a készülék két részét összeillesztjük, akkor létrejön a taszítás, a zárt áramkör,
amelyet az oldalán található kis lámpa is jelez.
 
A sejtekben található túl sok pozitív töltésű részecskét a VIC chip negatívvá
alakítja és a zárt áramkör következtében továbbítja a szervezetünknek, így azok
a sejtekbe kerülnek.
 
Tehát a sejtekből hiányzó negatív töltést pótolja, amely a sejtek egészséges
működéséhez elengedhetetlenül szükséges.
 
Ennek köszönhetően javul a sejtfunkció és a szervek működése. A két rész
összeillesztése által tehát egy zárt áramkörű, gyógyításra alkalmas eszköz áll a
rendelkezésünkre.
 
Gyakran előfordul, hogy amikor fésülködünk és hozzáérünk a mellettünk álló
emberhez, akkor „megrázzuk”. Ilyenkor áramot adunk le, amely következtében
nagymértékű pozitív töltésű többlet keletkezik. Viszont ha a készüléket a
kezünkben tartjuk, akkor a keletkezett túl sok pozitív töltésű részecskét  
negatívvá alakítja át, amelyet továbbjuttat a szervezetnek, ezáltal pótolja, ami
elveszett.
Így
szervezetünk
egészséges
állapotba
kerül.
 
 
Ennek a készüléknek négy fő jellegzetessége van.
Az egyik az, hogy önellátó, működéséhez semmilyen külső erőforrás
igénybevétele nem szükséges. Csupán az emberi test elektromosságát használja
fel, és pótolja a szervezetből hiányzó negatív töltést.
 
Az oldalán található lámpa csupán jelzésre szolgál, a zárt áramkör meglétét
mutatja, olyan, mint egy monitor. Ahol a részecskék nincsenek egyensúlyban,
ott harmóniát teremt. Tehát önellátó, semmilyen külső erőforrás nem szükséges
a működéséhez.
 
Második fontos tulajdonsága az, hogy kétirányú egyensúlyt teremt, a kínai
orvoslás yin-yang elve alapján. Magas vérnyomásnál a nyakra tegyük 3-5 perc
alatt lecsökkenti a vérnyomást, ahogy a dobozban található használati
utasításban is szerepel, ami most nincs itt nálunk…Ingadozó vérnyomás
kezelésénél ha a csuklóra tesszük, rövid időn belül normalizálódik a vérnyomás.
Akár a kezünkben is tarthatjuk, úgy is nagyon hatásos.
 
Nemcsak magas vérnyomás, de magas vérzsír szint kezelésére is kiválóan
alkalmas. 60-as, 70-es alacsony vérnyomásnál is használható, mert megemeli a
vérnyomást. A kétirányú funkció tehát ezt jelenti, a magas vérnyomást
csökkenti, az alacsonyat pedig fokozatosan megemeli.
 
Mi történik ilyenkor? Ha a sejtekben kevés a pozitív töltés, akkor az erek
beszűkülnek, ilyenkor a vérnyomás megemelkedik. Ha viszont pótoljuk a
hiányzó negatív töltést, akkor az erek kitágulnak és a vérnyomás normalizálódik.
Alacsony vérnyomás esetében pedig fordítva. Ezt jelenti tehát a kétirányú
funkció.
 
A készülék harmadik jellegzetessége, hogy kiváló minőségű anyagokból, a
legújabb és legfejlettebb technológia alapján készült. Vízálló, ütésálló és hosszú
élettartamú. Ha bármilyen műszaki készüléket vásárolunk, mindig az okoz
fejfájást, vajon meddig fog működni.
 
Az ebben a készülékben található chip viszont a legmodernebb technológia
alapján készült, a kezelést végző kis fogacskái is nagyon megbízhatóak és
hatékonyak. Ezt a készüléket ahányszor csak elővesszük, mindig ugyanolyan
tökéletesen fog működni, mindez viszont más műszaki cikkekről, például a
mobiltelefonokról nem mondható el.
 
Negyedik jellegzetessége,
hogy sugárzásmentes és fájdalommentes,
természetes módon működik.
 
Mindannyian tudjuk, hogy a magas vérnyomás mennyire veszélyes, mivel több
halálos kimenetelű betegségnek is az okozója lehet. Ezért nemcsak Kínában,
hanem Oroszországban, Amerikában és Japánban is a szakértők folyamatos
kutatásokat végeznek, hogy a magas vérnyomás okozta megbetegedéseket
megelőzzék. A magas vérnyomás leggyakrabban szívmegbetegedéseket okoz,
ráadásul alattomos és állandóan visszatérő rendellenesség.
 
A manapság használatban lévő magas vérnyomásra felírt gyógyszerek
mindegyike károsítja a vesét és a májat, főként ha valaki már fiatal korban
rákényszerül a szedésükre. Ezért a magas vérnyomás világszerte a figyelem
középpontjában áll. Az emberek mind egy olyan készüléket keresnek, amely
sugárzás- és fájdalommentes és a fizika törvényei alapján működik. Ez a Tians
vérnyomáscsökkentő készülék rendelkezik mindezekkel a tulajdonságokkal.
 
A készüléket háromféleképpen alkalmazhatjuk: vagy kézben tartjuk, vagy
egy akupunktúrás pontra nyomjuk, vagy fésülő mozdulatokat végzünk a
fejünkön.
 
Egyik kezünkkel megfogjuk a kerek részénél, másik kezünket a fogas részhez
illesztjük, ezáltal a készülék az egyik oldalon bevitt pozitív töltésű részecskéket
negatívvá alakítja át, és továbbítja ezeket a szervezetünknek a másik kezünkön
keresztül. A készüléket minden reggel használhatjuk ezen a módon.
 
 
Tudták, hogyha a testünk két oldalán az energiaáramlás különbözik, akkor az
betegségekhez vezet? Ennek az az oka, hogyha az energia áramlásának akár
iránya, akár intenzitása különbözik, akkor az izmok és az erek sem működnek
megfelelően, amely könnyen szívrohamhoz vezethet. A készülék használatával
viszont harmóniába hozhatjuk testünk jobb és bal oldalát.
 
A magas vérnyomás okozója tehát a pozitív töltésű részecskék többlete és a
negatív töltés hiánya, a készülék segítségével viszont helyreállíthatjuk az
elektromos egyensúlyt. Használjuk naponta legalább háromszor, de lehet
ötször is, minden alkalommal 3-5 percet.
 
A második módszer az akupunktúrás pontok nyomása. A magas vérnyomásban
szenvedők a nyakukra helyezzék, bal kézben tartva a nyak jobb oldalára, vagy
jobb kézben tartva a nyak bal oldalára. A szervezet bioelektromosságának a
segítségével körülbelül három perc alatt, fokozatosan leviszi a vérnyomást.
 
A csukló belső oldalán található ütőérre is helyezhetjük. Sok ember szerint az
akupunktúrás kezelés mellőzhető, mert a készülék a huszonegy fogacska
segítségével, bárhová helyezve betölti ezt a funkciót.
 
 
A szíveredetű mellkasi fájdalom nagyon kellemetlen. Ha a szívben vagy
környékén fájdalom lép fel, jobb kezünkkel helyezzük a szívre a készüléket
és körülbelül három perc alatt megszabadít a fájdalomtól, az erek
működése helyreáll és a szív vérellátása is javul.
 
Gyakran tapasztaljuk, hogy a tüdőbetegek vagy a tüdőgyulladásban
szenvedők állandóan köhögnek és a rohamok még éjszaka sem szűnnek
meg. Mindezt a tüdőben képződött váladék váltja ki, amelyet a pozitív töltésű
részecskék többlete okoz. Ez a váladék magától nem tisztul ki, de ha a
készüléket a mellkasra helyezzük, a tüdőben található hörgők és hajszálerek
negatív töltésű részecskékhez jutnak, ennek következtében a váladék magától
kitisztul. Tehetjük bal kézzel a jobb oldalra, vagy jobb kézzel a bal oldalra, az
eredmény ugyanaz lesz.
 
A készülék mindenképpen érintkezzen a bőrfelülettel és fontos, hogy más
ember ne érintse meg. Ha egy ember tartja kézben, a lámpa világítani fog,
amely azt jelzi, működésre kész.
 
Fejfájás vagy migrén esetén helyezzük a fejünkre. A reumát és az izületi
fájdalmakat is elmulasztja, mindig ott helyezzük el a testünkön, ahol éppen
fájdalmat érzünk.
A kutatók bebizonyították, hogy az összes szervi fájdalmunk a szerveink
elektromos egyensúlyának megbomlásából fakad.
 
 
 
Tehát a különböző fájdalmak fellépésekor feltétlenül alkalmazzunk
kezelést, mert a fájdalom mindig a harmónia és az egyensúly megbomlását,
a belső szervek
nem megfelelő
működését
jelenti, amely sok
kellemetlenséghez, akár súlyos betegségekhez is vezethet. Tehát annak
érdekében, hogy megszabaduljunk a fájdalomtól, mindig nyomjuk a megfelelő
pontra.
 
A harmadik alkalmazási módszer a fésülő mozdulatok végzése. Elég, ha
fésülködni tudunk, és máris elmulaszthatjuk fájdalmainkat és harmóniába
hozhatjuk szervezetünket. A mozdulatokat a fejen végezzük, egymás után
többször.
 
Egyes testrészeink a belső szerveink térképéül szolgálnak. Például a
szemünkben láthatjuk belső szerveink állapotát. A fejünkön minden szervünk
akupunktúrás pontja megtalálható, akárcsak a kezünkön és a lábunkon.
 
Tehát ha a fejünkön fésülő mozdulatokat végzünk a készülékkel, akkor az egész
szervezetünk egészségi állapotán javíthatunk, mivel a fejünk az egész testünk
legkiterjedtebb térképe, ahol testrészeink és szerveink minden akupunktúrás
pontja megtalálható.
 
Ezzel a fésüléses módszerrel látásunk és hallásunk is javul, valamint
szellemileg is frissebbnek fogjuk érezni magunkat.
 
Derékfájás esetén is kiválóan hat. Önmagunkat is tudjuk kezelni, egyszerűen
csak egyik kezünkkel helyezzük a keresztcsontra és végezzünk masszírozó
mozdulatokat, ezáltal oldódnak a fájdalmat okozó izületi csomók.
 
Nyakfájdalom esetén is helyezzük a nyakra, valamint a tarkóra és
végezzünk simító mozdulatokat. A készülék huszonegy fogacskájának
köszönhetően akupunktúrás kezeléshez hasonló eredményt érhetünk el.
 
A három alkalmazási módszer tehát: a kézben tartás, a nyomás és a fésülő
mozdulatok végzése. A fésülő mozdulatokat a kezünkön is végezhetjük. Egy
ismerősöm, Zui tanár úr édesanyja az idén 76 éves. Amióta a készülékkel
ezt a módszert alkalmazza egy szem gyógyszert sem kellett beszednie.
 
A használati utasítást is tartalmazó kis füzetben olvashatjuk, hogy egy francia
politikus miután használta a készüléket Kínába utazott, hogy kifejezze
köszönetét a gyártóknak, mivel magas vérnyomása a készülék használatával
teljesen normalizálódott, és többet nem szorul gyógyszeres kezelésre.
 
A magas vérnyomás megszüntetésén kívül a készülék más funkciókkal is
rendelkezik, ugyanis az alacsony és az ingadozó vérnyomásra is kiváló
hatással van, valamint a szívkoszorúér- problémákat is enyhíti. Ezek a
betegségek mind a vérkeringés rendellenességével hozhatók kapcsolatba.
 
Magas vérnyomás kezelésekor tegyük a nyakra vagy a csuklóra, vagy éppen
kézbe is foghatjuk. Alacsony vérnyomásnál ugyanígy járjunk el, szívkoszorúér
megbetegedéseknél helyezzük a szívünkre, ingadozó vérnyomás esetében pedig
a fejen végezzünk fésülő mozdulatokat.
 
A vérnyomás problémákon kívül fejfájás és migrén fellépésekor is használható.
Ez tehát a második funkció. Amint érezzük a fájdalom kezdetét, végezzünk
fésülő mozdulatokat, vagy először tartsuk a kezünkben és azután
alkalmazzuk a fejünkön a kezelést. A fejfájás három perc alatt meg fog
szűnni. Hogy miért?  Mert a fejen lévő sok beszűkült hajszáleret a negatív
töltésű részecskék kitágítják, ezáltal a fejgörcs is megszűnik, ráadásul a fej
vérellátása is javul.
 
Tehát javul a fej vérellátása, az érfalakon található lerakódások is
kitisztulnak, emiatt a fejfájás tulajdonképpen 3-5 perc alatt magától
megszűnik.
 
A készülék harmadik funkciója, hogy semlegesíti azokat a káros
sugárzásokat, amelyek nap mint nap érik szervezetünket. Például ha
mobiltelefont használunk, akkor 5 perc beszélgetés után a sejtek által viselhető
sugárzási szint negyvenszerese éri a fejet, amely egy idő után kóros
elváltozásokhoz vezethet.
 
A Kínai Egészségügyi Minisztérium nyilvánosságra hozta, hogy az aggyal
kapcsolatos megbetegedések többsége a mobiltelefonok okozta káros
sugárzások következtében alakul ki.
 
Szingapúrban elvégeztek egy kísérletet, amely során a kísérleti alany fejére
huszonegy érzékelőt helyeztek el. Amikor az illető felvette a mobiltelefonját,
számítógép monitorján látható volt, hogy a feszültség ingadozása miatt az agyi
hullámaiban milyen változások mennek végbe.  
 
Ilyen hullámok voltak láthatók.
Az itt található lámpa is 220-as égővel működik, ha 380-asat teszünk bele, akkor
tönkremegy.
 
Viszont amint az illető kézbe vette a Tiens készüléket, vagy a szívéhez helyezte,
az agyi hullámok ismét egyenletessé váltak.
 
A készülék tehát megszabadít minket a mobiltelefonok okozta sugárzás káros
hatásaitól. A szingapúri kísérletet végző kutatók is úgy tartják, mobiltelefon
használata után feltétlenül végezzünk fésülő mozdulatokat a fejünkön a
készülékkel, hogy a káros sugárzásoktól megszabaduljunk.
 
A káros sugárzás következményei azoknál is megfigyelhetőek, akik számítógép
mellett dolgoznak, Sokuknak kis fehér foltok vagy kiütések találhatóak az
arcukon, mivel az eleve túlsúlyban lévő pozitív töltések mennyiségét a
számítógép káros sugárzása még tovább fokozza.
 
Ezért minden nap alkalmazzuk a fésüléses módszert, mert így a káros
sugárzások mértékét hatásosan csökkenthetjük.
 
Pekingben manapság sokat hallhatunk arról, hogy a különféle sugárzások, bár
szabad szemmel nem láthatóak, mégis a legkárosabb hatással vannak
egészségünkre. Mindenki ismeri a háztartásokban használatos mikrohullámú
sütőt, amely szintén elektromágneses sugárzást okoz és károsítja a
szervezetünket.
 
A különféle sugárzások bár láthatatlanok, mégis nagy veszélyt jelentenek
életünkre. Tehát saját egészségünk érdekében használjuk a készüléket, hogy
megszabaduljunk a mobiltelefon, a mikrohullámú sütő, a televízió és a
számítógép okozta sugárzásoktól. Ez tehát a harmadik funkció.
 
A készülék negyedik funkciója a szépségápolás. Hajhullás ellen, a
hajnövesztés serkentésére és szellemi frissesség elérésére is kiválóan
használható. Masszírozzuk vele az arcunkat gyengéd, körkörös mozdulatokkal,
ezáltal csökken az arc zsírtermelése, felfrissül a bőr és a különböző foltok is
halványulnak. Használjuk naponta legalább 2-3-szor, 3-5 percet és 28 nap múlva
észre fogjuk venni, hogy megszabadultunk az elhalt hámsejtektől. Bőrünk frissé,
fiatalossá és ragyogóvá válik, és mindehhez csupán 28 nap szükséges.
 
Masszírozzuk vele a szemöldökünk környékét, vagy az orr és a száj körüli
területet, de tulajdonképpen az arc bármely részén használhatjuk. Mivel a
készülék a pozitív töltésű részecskéket negatívvá alakítja, ezért megszabadulunk
az elhalt hámsejtektől, sőt még a mitesszerek mennyisége is nagymértékben
csökken.
 
Most térjünk át a hajproblémákra. A hajhullás fő oka a bőr alatti hajhagymák
alacsony ATP szint miatti elégtelen működése. Mivel az ATP a negatív
töltésekben található, ezért ha azok számát növeljük és a pozitív töltésű
részecskéket csökkentjük, akkor az ATP szint is emelkedik, amelynek
köszönhetően a hajhagymák is új erőre kapnak, így a haj is növekedésnek indul.
 
 
 
 Ha fáradtak vagyunk, vagy erőtlennek érezzük magunkat a készülék
segítségével felfrissíthetjük szervezetünket. Ilyenkor a szervezet több
negatív töltéshez jut, így kitágulnak az erek, javul a vérellátás.
 
Alkalmazása vérszegény gyerekeknek, vagy különböző agyi problémákkal
küszködő idős embereknek is javasolt. Használatával javul a koncentrációs- és
az emlékezőképesség. Pszichés problémák esetében is nagyon jó hatással van az
életkedvre és az életerőt is fokozza.
 
Látászavarok vagy időskori távollátás kezelésekor tegyük a tarkóra. Bármiféle
szembetegség vagy látászavar esetében nagyon rövid időn belül látványos
javulást tapasztalhatunk.
 
A negyedik funkció tehát a szépségápolás, arcápolás, hajnövesztés és a
felfrissítés.
 
A készülék ötödik funkciója a görcsoldás és a fájdalomcsillapítás. Gyomor-,
bél- és nőgyógyászati fájdalmakkor a pozitív töltésű részecskék megrekednek az
energiacsatornákban görcsös fájdalmat okozva. Ez sokszor annyira kiterjedt,
hogy nemcsak rossz közérzetet, de látászavarokat is okoz.
 
Tehát gyomor-, has-, alhasi fájdalmak, váll- és izületi fájdalom ellen is
nagyszerűen hat, mivel a pozitív töltésű részecskéket negatívvá alakítja, ezáltal
egyensúlyba hozza a szervezet energiaháztartását. Tulajdonképpen mindenfajta
fájdalom esetén alkalmazható, mert a test bármely részén képes visszaállítani az
energiaáramlás harmóniáját.
 
A készülék élettartama hosszú, legalább 10-12 évig problémamentesen
használható. A vásárlók így vélekednek róla: természetes módon működik,
használata során kellemes érzés tölt el bennünket, látványos és gyors eredményt
nyújt, már 3-5 perc alatt kifejti a hatását, a dobozon is látható módon. Az is
előnyére válik, hogy bárhová könnyedén, akár zsebre téve is magunkkal
vihetjük.
 
Ez a vérnyomáscsökkentő és harmonizáló készülék mindennapi használata során
minden sejtünkre és szervünkre, egész szervezetünkre nagyszerű hatással van.
Napról – napra harmóniát hoz az életünkbe, egyszerűen jobbá teszi
életünket.     
 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 4
Heti: 45
Havi: 100
Össz.: 28 325

Látogatottság növelés
Oldal: Vérnyomás harmonizáló TÜSI
Különleges gyógymódok az egészségért - © 2008 - 2025 - amida.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »